2024-es Olimpia, Budapest, Magyarország.

Látom magam előtt, ahogy a kávézók teraszán minden szem a nagyképernyős tévékre szegeződik. Az emberek feszülten várják, lesz e újabb magyar arany. Minden győzelem az övék is kicsit, ok arra, hogy büszkék legyenek rá: magyarok. Ebben az évben azonban az örömbe némi üröm is vegyül. Egy-egy arcon tisztán látható a kiábrándultság és van olyan is, amelyiken a szégyen. Ők azok akik nem tudják elfelejteni a nemzetközi tiltakozást. Akikben megmaradt az, hogy Magyarország dicsőítése helyett – melyet kis hazánk vezetői vártak – a színtiszta igazságot kaptuk a világtól. Azt, hogy az országban nem tisztelik az emberi jogokat, azt, hogy gazdaságilag sem állunk készen egy ekkora méretű rendezvényre. Azt, hogy sok ország bojkottal fenyegetett bennünket a bevándorlási helyzethez való hozzáállásunk miatt. Nem tudják figyelmen kívül hagyni azt, hány LMBTQ sportoló tüntet távolmaradásával és azt sem, hogy ez mennyire nem rázza meg azokat a politikusokat, akik miatt ezt teszik.

 Az utcán pár járókelő feltűnően félrenéz. Erzsike néni például látni sem bírja az egész felhajtást. Dühös, mert ha a csillogó-villogó sportcsarnokot látja, mindig eszébe jut, hogy múlt hónapban a fejére szakadt a vakolat az omladozó körzeti rendelőben. Péter azért nem mer odanézni, mert tudja, hogy bármelyik pillanatban leomolhat a fal a bal oldalon. Részt vett a kivitelezésben és kicsit megcsúsztak. Reméli, hogy rendesen megkötött az a beton...reméli. Gyorsan megigazítja a Rolexet a kezén és tovasiet.

Ami Katit illeti, ő nem lát az egészből semmit. Otthon már rég nincs tévéjük, el kellett adniuk. A közösségi házban lévő pedig elromlott. Talán a kisboltban be van kapcsolva, de az a falu túlsó végén van és hát venni is illene valamit. Este hazajön úgyis az apja és elmeséli mit látott a kocsmában...

 Kívánom, hogy ne így legyen, hogy tévedjek. Azt kívánom, hogy 2024 nyarán minden magyar szeme büszkeséggel telve tapadhasson a képernyőre és azt is, hogy egyszer majd legyen itt Olimpia. Nem feltétlenül a sport miatt, hanem hogy elmondhassam, olyan országban élek ami megérdemi a rendezés jogát. Egy olyan helyen, ahol az Olimpia igaz szellemisége teljesedhet ki. Egyszer majd...

Egyelőre azonban csak egyszer volt, hol nem volt.